Már egy ideje tervezem, hogy leírom az írek kedvességével kapcsolatos tapasztalataimat, de hát a lustaság nagy úr. Hol is kezdjem:

Mikor megérkezdtünk Corkba másnap úgy gondoltuk betájoljuk magunkat. Álltunk és próbáltuk kitalálni hol is vagyunk amikor odalépett egy bácsi hozzánk és máris segített eligazodni. Kérdezte, hogy átutazóban e, vagy végleg. Mikor megtudta hol is fogok dolgozni, meg is mutatta merre kell majd menjek. 

Hasonló eset történt, amikor is a GPS a telefonomon feladta a szolgálatot és az adott utcát eggyel arébb akarta tenni. Akkor egy kedves néni segített megtalálni a célomat. 

De vannak azért más példák is. Van egy kedvenc kávézóm, a város egyik legjobb Latte-ját készítik ott, Bookshelf a neve. Egy vasárnap délután zárás előtt tévedtünk be. Míg az elviteles Lattemra vártunk a pultos lány felajánlotta, hogy szívesen nekünk adja a még megmaradt két erdei gyümölcsös scone-t (tipikus reggeli sütemény). Mondhatnánk, hogy persze nekünk adta, mert zárt, de otthon nem egyszer vettem záráskor kávét, de sosem ajánlották fel, hogy vigyem el a megmaradt sütiket. 

A bookshelf Facebook oldala

A.-nak a munkatársaival volt kellemes tapaszatlata: egyszer eléggé sok csomaggal sétált munkahelye felé, elég rövid idő alatt ketten is felajánlották, hogy elviszik. Másodjára már igénybe is vette a szolgáltatást.

Velem a buszon történt meg nem egyszer, hogy amikor állva maradtam, akkor többen is felajánlották a mellettük lévő helyeket. Sőt, egyszer egy néni elő is készítette számomra a lehajtható ülést. 

Amikor ezt a bejegyzést írtam költözés előtt álltunk Corkon belül. A gyülekezetben, ahova járunk egyik vasárnap meg is említettük ezt. Meglepetésünkre a költözés hetén egy email fogadott a lelkésztől, hogy ha szükségünk lenne, akkor segítenek a költözésben. És segítettek. 

Bár meg van a sablonos Hi, how are you? kérdés, de ettől eltekintve érdeklődőek az írek, és nagyon kedvesek. 

December 1-jén kezdtem az új munkahelyemen itt Írországban. Előtte itt még nem volt munkám, így a társadalombiztosításon át bankszámláig mindent intézni kellett. De erről már írtam is korábban. 

Ha ez az első munkahelyed az országban, akkor a munkaszerződéseddel társadalombiztosítási számot kell igényelj (a munkakeresés nem ok arra, hogy kapj ilyet). Ezután jön a java. Miután meg van a számod és el is kezdtél dolgozni, akkor ki kell töltsd a 12A számú űrlapot, amit el kell küldeni a helyi PAYE officenak. Na ők azok, akik szerintem nem dolgoznak, vagy egyszerűen túlzásba viszik az ír létet. 

December 8-án küldtem el nekik boldogan a 12A-mat, tudtam, hogy első fizetésig még nem lesz rendezve az adókategóriám, de reménykedtem, hogy karácsony után összeszedik magukat. Azt is tudtam, hogy decemberben nem kapunk még villanyszámlát, így az se jelent majd godnot. Karácsony előtt ezért nem is kerestem őket. Egyik kollégám tanácsára a két ünnep között felhívtam őket, hogy van e valami fejlemény, vagy még midnig emergency taxen (vészhelyzeti adókategória, jó sokat visszatartanak általa a fizetésből) vagyok-e. Egy ügyintéző azt a választ adta, hogy hát ő nem tudja, valaki dolgozik az ügyemen a corki irodában. Mondtam, rendben van, majd rákérdezek januárban. Január 9-én kerestem őket ismét, ekkor az üyintéző azt mondta, még mindig emergencyn vagyok, meg hogy hát visszaküldték postán a 12A-mat december 19-én (!), de hát olyan kedves volt, hogy telefonon keresztül beiktatta az adataimat. Azzal köszöntünk el boldogan, hogy maximum két hét és a munkaadóm is értesítve lesz róla. A két hét pont beleesett abba az időszakba, amikor a könyvelésen még át tudják írni az adataimat, örültem, is neki, mint kutya a farkának, hisz ez azt jelentette, hogy januárban visszakapom a decemberi visszatartott összeget és a fizetésem is teljes lesz. 

A két hét előtt két nappal megkerestem a HR-t a cégen belül, rákérdeztem mit tudnak a státuszomról. Azt a választ kaptam, hogy emergency tax.... 

Úgy gondoltam nem bízom a véletlenre a dolgot, felhívom a PAYE-t megint, ezt január 28-án tettem meg. A harmadik ügyintéző, akivel beszéltem közölte velem, hogy hát emergency taxen vagyok, meg hogy a levelet kiküldték december 19-én. Én mondtam, hogy rendben van, de én azóta telefonáltam, a levél jóval később jött és a legutóbbi ügyintéző azt mondta, hogy minden rendben van. Erről sajnos a jelenlegi ügyintéző nem tudott semmit. Tehát a harmadik hölgy ismét beirta az adataimat, azt mondta ismét, hogy minden rendben van, hogy már regisztrálhatok is az online felületen, valamint vsszaigényelhetem a decemberi visszatartott összeget adóbevalláson keresztül, az idei pedig a következő fizetésemmel érkezni is fog. Persze most sem bíztam meg bennük annyira, hogy el is higgyem amit modnanak. 

Beszéltem néhány kollégával, aki járt már ebben a cipőben. Volt akinek három hónap alatt sikerült elintézniük a dolgokat, volt aki hat hónapot várt ugyanarra a folyamatra. Nem tudom egyelőre én hova tartozom, de megfogadtam, hogy addig zaklatom őket, és költöm rájuk a pénzemet (mert hát nem ingyenes őket felhívni), amíg biztosan azt nem mondják, hogy igen, már minden rendben van. 

Az alábbi bejegyzést nem egyszerre írtam meg. A fenti bekezdés utáni napokban felhívtam megint a PAYE-t, hogy mi van, és csodák csodájára a rendszer felismerte a PPS számomat, így már tudtam, hogy ez jó jel.

Aznap meg is érkezett a postai értesítő, így regisztrálhattam is az online felületre. Igazából ekkor kezdődött a kelemes csalódás. A regisztrációmat következő hét elején jóváhagyták, ezzel megkaptam postán a PIN kódomat. Regisztráltam is az oldalra szerda délután, megcsináltam az első ír adóbevallásomat amelyet még aznap jóvá is hagytak. Hab a tortán, hogy a decemberi visszatartott összeget át is utalták, a pénz három nappal később érkezett meg, így örömünkre részben megoldódott  az első villanyszámla kérdése, de ezt inkább privátban mesélném el.  

Mivel otthon is rendszeresen vásároltunk a piacon így itt mindenképpen szerettük volna folytatni ezt a hagyományt. Még otthon rákerestünk az interneten, hogy milyen lehetőségek vannak itt, hova érdemes kinézni. Azzal is viccelődtünk, hogy majd egyik-másik stand lesz a törzshelyünk. 

Beköltözés utáni következő napon ki is mentünk a hozzánk legközelebb eső piacra, az English Marketre. A Fővámtéri Vásárcsarnokhoz képest kis takaros piacról beszélünk. Kicsit olyan, mint a gyermekkoromat nagyban meghatározó kárpátaljai piacok egyike, főleg a kávézók, kisebb büfék miatt, de mégis nyugati, mert teljesen zárt, kívülről egyáltalán nem piacnak kinéző épület, néha még most is nehéz észrevenni, hogy már a piac előtt állunk. 

Az English Market egyik bejárata

Az English Market 1788. augusztus 1-jén nyitotta meg a kapuit Cork városának közpotnjában. Neve az akkori angol protestáns városi vezetés miatt lett English Market. 

A piac önmagában nem nagy, de mégis minden megtalálható benne, amire szükség lehet egy konyhában egy ebéd elkészítéséhez. Kezdő konyhatündér létemre meglepett, hogy a húst (a daráltat és a halat leszámítva) nem kilóra, hanem darabra adják. Szóval tíz nagy csirkemellet adnak tizennégy vagy tizenöt euróért, attól függ mennyire nagy darabok. Itthon lemérve 1,8-2 kg csirkemellről beszélünk. A csirkecomb is jó áron kapható, bár meglepő, hogy helytől függetlenül, mindig találni rajta tollakat (még szerencse, hogy én nem szeretem a bőrét). Ízre nem mű, még a húsleves is finom belőle. Utólag belegonolva sokkal előnyösebb így venni a csirkét. 

Baromfi törzshelyünk

A hal itt helyi különlegesség. A lazac az otthoni árakhhoz képest olcsó (ha átszámítjuk ugyan annyiba kerül, vagy néha még olcsóbb) és nem festett, az íze is sokkal erőteljesebb.  

Ír hal

Érdemes itt is szétnézni melyik standnál milyenek az árak, a termékek. Már halas bácsink van, legutóbb olcsóbban is adta a lazacot, mint szokta. Fel is szeleteli nekünk, ha kérjük.

William Martin a halas bácsink

Bár nem minden esetben a piac a legjobb választás. Sertést és darálthúst inkább boltban veszünk, mert gyakran ki lehet fogni akciókat és így ott jobban megéri. 

A zöldségek és gyümölcsök szintén nem mindig a piacon a legjobbak. Ami nagyon meglepett, hogy szinte sehol sincs ír alma (biztos az összesből cider-t csinálnak), a piacon Új-Zélandról van, a boltban francia, német kapható. Mivel utóbbiak nem tesznek meg olyan nagy utat, ezért azokat részesítjük általában előnyben. 

A gyümölcs és zöldség terén hiányoznak az otthoni megszokott standok, itt olyan, mintha egy boltban lennél.

Pékségek is gazdagítják a piac sokszínűségét, egyik ilyen különleges hely az Alternative Bread Company, ahol az első alkalommal rögtön németül szólt hozzánk az egyik eladó. Meglepett rendesen, de bóknak vettem, hogy németnek néznek. Rengeteg féle kenyér közül lehet választani, az egyszerűtől a különlegesen át minden megtalálható itt. 

Alternative Bread Company

Így két hónap távlatából lassan azt lehet mondani, hogy már meg vannak a bejáratot helyek, tudjuk, hogy számunkra mit hol érdemes venni. 

Zárásul pedig egy kis kedvcsináló a piacozáshoz:

Aki szívesen olvasna még egy kicsit az English Marketről, az itt talál információt: http://www.englishmarket.ie

Többen is kérdeztétek, hogy hova tűntünk el, mi van velünk, a blogba se írunk.

Egyszerű a válasz:

december 6-án beköltöztünk az új otthonunkba, de az ingatlanos arra a kérdésre a választ, hogy milyen internetet is lehet beköttetni a lakásba, egyszerűen azt mondta: nem tudja. Azt gondoltuk, hát rendben van, akkor majd mi kiderítjük. 

Így rendeltük meg a szupergyorsnak ígérkező netet a UPC-től. Két nap múlva megérkezett a modem a leírással, de a képen látható csatlakozó a mi lakásunkban bizony nem volt megtalálható. Felhívtuk hát őket, a telefonban azt mondták, ne aggódjunk, küldenek valakit és minden szép és jó lesz. Mi megkérdeztük, hogy tuti van UPC az épületben, ők azt mondták: tuti. Hát vártunk. December 12-én kiderült: mégsincs UPC... 

Következő utunk a Magnethez vezetett, mert itt nekem van céges kedvezményem és a többi szolgáltatóhoz eléggé elfogadhatóak az áraik (Olcsó húsnak..?). Megrendeltük a szolgáltatást, abban reménykedve, hogy karácsonykor már a családtagokkal skypeolhatunk boldogan (milyen naívak vagyunk, igaz?). Egy héten belül több sms és email is érkezett, hogy a szerelő jönni fog december 22-én. A. egész nap izgatottan várta, de nem jött... Mikor felhívta a magnet helpdeskjét azt mondták írjunk emailt (!) egy megadott címre. Kérdem én, hogy írjunk emailt, mikor nincs internetünk?! Mindegy, másnap megfogalmaztam életem leghosszabb angol panaszlevelét, amelyre azóta se jött válasz, hiába küzdöttem az angol nyelvtannal, gyakorlásnak legalább jó volt... Egy emailt küldtek, miszerint a szerelő bizony itt járt, de mi nem voltunk elérhetőek. Megjegyezném, egyikünk telefonja se csörgött aznap, a kaputelefon meg jó írek módjára nem működött, mert miért is működne itt minden, túl egyszerű lenne (azóta már sikerült elintézni azt is). Pár mérges telefon után végre sikerült egy értelmes cusomer services-sel beszélni, aki a némítás (mute) gomb helyett nem a hívás befejezésére kattintott, mint előző társa, és aki legalább elmondta, hogy miért tart ilyen sokáig a dolog.

Lényeg, ami lényeg, január 23-án, a harmadik szerelő ittléte után sikerült működőképes internetet szerezni a lakásunkba, bár nem fibre, csak DSL, de a célnak tökéletesen megfelel. 

Röviden ezért tűntünk el egy időre. Remélhetőleg lustaságunkat leküzdve újabb bejegyzésekkel gazdagítjuk majd a blogunkat. 

Már kiutazásunk előtt kinéztünk magunknak egy lakást a városközpontban. A képek alapján tágasnak, világosnak tűnt, és nagyon jó helyen, a központtól alig pár percre található. Mivel Á már dolgozott nekem kellett megnézni egyedül a lakást az egyik délelőtt. Élőben is tetszett, ugyanolyan tágas és világos volt mint a képeken, az épület is kultúrált volt. Nem is nagyon néztem meg alaposan, mert már korábban a képek alapján is nagyon tetszett mindkettőnknek. Gyakorlatilag az ingatlanos már akkor eldöntötte, hogy nekünk fogja adni a bérleti jogot, amikor ott voltam megnézni, mint mondta szívesebben adja ki pároknak, mint egyedülállóknak és bár általában szempont, hogy mindkét lakónak legyen állása, ebben az esetben ettől a kitételtől eltekintett. 

Másnap reggel elmentem a douglasi irodájukba befizetni a foglalót és az első hónapot, valamint megadtam a szükséges adatokat a szerződéshez. Először azt mondták, hogy hétfőn költözhetünk, de szerencsére rugalmasak voltak, és meg tudtunk egyezni a péntek esti költözésben. Péntek délután Á-val közösen elmentünk az irodába, átolvastuk a szerződést, aláírtuk, és kulccsal a kezünkben elindultunk az első corki otthonunkba.

Ebben a házban lakunk:

Mivel néhány hete nem lakott ott senki ezért elég hideg volt, de miután benyomtuk a fűtést jobb lett a helyzet. Sajnos elektromos fűtőtestek vannak, de viszonylag jól programozhatók, be lehet állítani a nap melyik órájában működjenek és a hőfok is szabályozható. A nappaliban egy modernebb radiátor van, ott digitálisan állítható a nappali és éjszakai hőmérséklet és lehet szabályozni, hogy mikor melyik üzemmód kapcsoljon be. A nappali-konyha a méretéből fakadóan elég nehezen fűthető be, és bár szőnyeg van, a padló nagyon hideg. Napokig nem értettem miért fázom, de azóta vettem egy bélelt papucsot és így már tűrhető a helyzet, bár én továbbra sem érzem teljesen komfortosnak. 

Az majd csak két hónap múlva derül ki, hogy a villany fűtés miatt mennyi is lesz a villanyszámlánk. Nagyon várjuk már. 

Ideiglenes lakóhelyünktől 50 méterre található Cork talán leghíresebb épülete, a Shandon Bells templomtorony, amely sokak szerint a város jelképe. A XVIII. század közepén épült toronyban a mai napig a nyolc eredeti, összesen több mint 6 tonnát nyomó harang csilingel rövid dallamokat, naponta többször is, kora hajnaltól egészen késő estig. A rövid dallamok között ismerősek is akadnak, egyik nap hazafelé a Boci boci tarkát játszották a harangok. Alighanem a jól ismert gyerekdal dallama máshol is ismert a világon, a wikipedia szerint egyébként valószínűleg német eredetű a dalocska. Néhány hete még Budapesten két holland lány Couchsurfingelt nálunk, és iskolai feladataik között volt, hogy megtanuljanak egy magyar dalt és mi egyszerűsége miatt a Boci boci-t választottuk és nekik is ismerős volt a dallama valahonnan. Egyébként nagyon jól magtanulták a magyar változatot, a nálunk töltött egy hét alatt rendszeresen énekelgették teljesen randomszerűen.

Mivel otthon is rendszeresen jártunk templomba, vasárnap úgy döntöttünk, hogy elmegyünk egy itteni istentiszteletre. Értelemszerűen a Shandon Tower-hez tartozik egy templom is, méghozzá a St. Anne's Church. A szertartás minden vasárnap 10.30-kor kezdődik, és bárkit szívesen látnak. Amikor leültünk, egy idős hölgy megkérdeze, hogy az istentiszteletre jöttünk e, majd hozott nekünk énekes és imakönyvet. A szertartás nagyon hasonló az otthoni református istentisztelethez, bár korábban sose gondoltam, hogy egy lelkész a Facebook-os bejegyzésére hivatkozhat a mondanivalója közben. Ugyanakkor az is meglepő volt, hogy a lekész az egyház ellentmondásosságain tűnődött a beszéde során, miként lehet az, hogy Afrikában a keresztény egyház üldöz, kitagad, egy ugyancsak keresztény embert, csak azért mert éppenséggel meleg...

Az istentisztelet után kifele menet váltottunk pár szót a lelkésszel, aki megkérdezte, honnan jöttünk. Ő is járt már Budapesten, bár leginkább arra emlékezett, hogy az egész város fel volt túrva. Gondolom még a négyes metrót építették akkoriban. Jövő héten lehet, hogy egy kicsit többet is beszélgetünk majd.

Miután kiderült, hogy ide fogunk költözni lázasan elkezdtük nézegetni a daft.ie oldalát annak érdekében, hogy feltérképezzük a piacot. Az elején eléggé olcsón akartunk lakást, de ki nem, aztán rá kellett jönnünk, hogy 700 EUR alatt nincs értelme nézegetni, mert azok többségében csak egy főnek valók és általában lyukak (akad lyuk rendesen 800 EUR fölött is).

Olvastunk fórumokon arról, hogy nehéz ám itt jó lakást találni, na meg hogy viszik is azokat, mint a cukrot. Erre rá kellett jöjjünk egy hét böngészés után. Az egy hónap készülés alatt kiadták az aktuális kedvenc lakásunkat legalább tízszer. 

Pénteken megérkeztünk, beszereztük az ír sim-kártyát, aztán indulhatott is az ingatlanosok bombázása. Az első lakást hétfő este néztük meg, 625-öt kértek érte havonta, ami kicsit gyanús is volt, de azért elmentünk megnézni. A környéket már előbb feltérképeztük, nyugtattunk magunkat, hogy jó lesz az, alattunk egy borász bácsi lesz majd, aki elmondása szerint sajnos nem árul magyar bort, egy év hamar eltelik, tudunk rajta spórolni, mármint a lakáson. 

A lakás előtt a megbeszélt időpontban rajtunk kívül várakozott még legalább 8 másik ember. Aztán pontosan meg is érkezett Laura, az ingatlanos. Felvitt minket a szűk lépcsőn, kinyította az ajtót, és szezám tárulj: ja nem, egy lyuk. Megnéztük, aztán rájöttünk, még ideiglenes otthonnak sem jó. Otthagytuk a maradék 7 embert, mivel velünk egy időben jött el egy másik személy is, aki meg is jegyezte: Shit place for that kind of money (később kiderült, hogy a lakást kiadták még aznap este).

A nap folyamán felhívtam azt az irodát is, aki a jelenlegi "álomlakásunkat" reklámozza (már elég jól el tudom mondani érthetően angolul, hogy lakást keresünk, meg akarjuk nézni, mikor lehet), közölték, hogy jelenleg nézik a lakást, lehet ki fogják adni, de ha nem, akkor visszahívnak kedd reggel. Nem hívtak, de a lakás még mindig kint volt, felhívtam hát őket megint, hogy na-na, megígérték, hogy hívnak, hozzunk már össze egy időpontot. Sajnos szerda délelőttre volt már csak, így A fog menni megnézni (izgulunk nagyon, mert nagyon-nagyon akarjuk ezt a lakást, szóval tessék kérem szorítani).

Kedd délután megnéztünk megint egy másik lakást, ez már havi 800 EUR, szintén Laura kezeli, de sajnos nagyon kicsi rá az esélyünk, mert a főbérlő elvárja, hogy legyen előző főbérlőtől ajánlólevelünk (ennek itt külön hagyománya van...), ami persze nincs, mert sose béreltünk lakást eddig, és persze azt is, hogy mindketten 40 órában dolgozzunk. Az, hogy házasok vagyunk nem ér semmit, szóval erről szomorúan, de letettünk, bár beadtunk a páyázatunkat, ami egy űrlapból állt az adatainkkal.

Közben Laurával beszélgettünk egy kicsit, elmondta, hogy kéthavonta kell számlát fizetni. 

Szóval holnap, azaz szerdán vár ránk az "álomlakás" meg este egy másik, ami elég tűrhetőnek néz ki. Meg jövő hét második felében is egy, de remélem addigra már találunk valamit, mert nagyon főznék már valami jót és kipakolnám a 6 táska és 4 doboz tartalmát...

A mai naphoz nem igazán volt kedvem, mert féltem, hogy várnak majd rám a bürokrácia útvesztői. Magyarországon legalább egy évbe telt, hogy minden papírom a helyén legyen és mindent igénybe tudjak venni. Na, itt viszont egy napot kaptam mindenre. 

Reggel elindultunk a welfare (társadalombiztosító) irodájába, hogy kérjünk nekem egy PPS számot, mert enélkül nem kapok fizetést, nem bérelhetek lakást, nem nyithatok bankszámlát. Nehezen, de megtaláltuk az épületet, ahol a napfényben egy hosszú sor alakult ki, mindenki be akart jutni. Kicsit várni kellett, amíg kinyitott az iroda, ekkor az embertömeg több részre oszlott, előttünk kb 20-an voltak. Viszonylag hamar, egy óra alatt sorra is kerültünk, közben kiderült, hogy A addig nem kaphat PPS számot, amíg nincs munkája, az enyémet megigényeltük egy formanyomtatvány kitöltésével, valamint még egy magyar nyelvű lapot is ki kellett tölteni, valószínűleg azért, mert itt foglalkoznak azzal, hogy a másik országot értesítsék, ha egy állampolgára külföldön kezd el dolgozni. 

Mellesleg a hivatalnak van twitter oldala is, hogy updatelve legyen a lakosság! :)

A PPS számot 1-2 hét alatt küldik ki (remélhetőleg fizetésnap előtt megkapom).

Néhány kollégával is találkoztunk az irodában, akik azt hallották, hogy a permanent tsb banknál érdemes számlát nyitni, kicsit aggódtunk, hogy PPS nélkül szóba se fognak velünk állni. A-val megkerestük a legközelebbi fiókot, ahol mosolyogva fogadtak és nem látták akadályát annak, hogy náluk bankoljunk. Felküldtek az emeletre, hogy egy kolléga majd fogad minket.

A permanent tsb egyik reklámarca:

Egy kedves banki ügyintéző, Ann, fogadott is minket és belevágtunk a közepébe. A legalapabb számlát nyitottuk, Current Account, nincs díja a kézpénzfelvételnek (még az Euró zónán belül se), az utalásnak, igazából semminek, csak negyedévente 12 Euróba kerül a számla, amit elengednek, ha havonta érkezik a számlámra 1500 Euró. Amit kicsit furcsállotunk is, hogy itt szinte minden bank a VISA kártyát ajánlja, nem pedig az otthon elterjedtebb MasterCard-ot.

Míg a számlát nyitottuk Ann kérdezte honnan érkeztünk, s miután kiderült, hogy Budapestről, elmondta, hogy a húgának volt ott lakása, nagyon gyakran repültek oda, mivel korábban volt egyenes járat Cork és Budapest között. Nagyon szeretik a várost, főleg azt, hogy télen is sok helyen ki lehet ülni a teraszra akár egy kávéra is, mivel fűtik azokat. Viccelődött is, hogy milyen már, hogy hoztuk magunkkal a hideget. 

A számlanyitás egyszerűen és gyorsan ment. Ann segített a végén az online banking beállításában. Elmondta, hogy a szerződés és minden szükséges adat letölthető lesz az oldalról. Figyelnek a környezetvédelemre, így nem kaptam nyomtatott szerződést. 

A-t nem adtuk hozzá a számlához, mivel neki még nincs egyelőre munkája se PPS száma és anélkül nem lehet.

El kell mondanom, hogy kellemes csalódás volt ez a nap, minden nagyon gördülékenyen ment, itt hozzá vannak ahhoz szokva, hogy sokan érkeznek a városba más országokból. A mai nap is egy kiváló példája volt annak, hogy az emeberek itt nagyon kedvesek. 

Dél után nem sokkal már végeztünk is a dolgokkal. Itthon felhívtunk pár ingatlanost, hogy mennék lakást nézni, de ez inkább egy másik bejegyzés része már. :)

Nagyon izgatottan vártam az első napot, mi lesz, milyen lesz, hányan leszünk. Több napja folyamatosan álmodtam is az első munkanapokról, egyszer azt, hogy nem vittem magammal a belépőkártyámat...

Reggel, mikor még a nap is aludt itt Corkban mi már lázasan készültünk. A. megígérte, hogy első nap elkísér a munkába, el ne tévedjek (igazából nem bízik a tájékozódási képességeimben, kicsit jogos is a feltételezése). Reggeli után útnak is keltünk, öt perc séta után ott is voltunk a megállóban. A 202-es busz visz fel oda (nem a legbarátságosabb környék). Pár perc múlva meg is érkezett a csak egy ajtóval rendelkező, emberekkel teli buszunk. 15 perc az út fel a "dombra". Korábban odaértem, de már volt, aki előttem megérkezett. A nevem a lista tetején volt (eléggé meglepő módon, na jó, keresztnév alapján voltunk rajta).

 Az új munkahelyem:

Megkaptam az ideiglenes kártyámat, vártunk egy kicsit és indult is a túra. Első állomás a fényképész volt, mosolyogtam és lekaptak (szerdán kapom meg a végleges kártyámat). Ezután egy terembe mentünk, ahol a széken mindenkit egy almás doboz várt egy kis aprósággal (nem kell pánikolni, csak egy póló volt benne és némi képeslap. Páran majd kaptok karácsonyra belőle. :) 

Póló :)

Egy gyors bemutatkozó körrel kezdtük, ahol kiderült, hogy a csapat nagy része német, van velem együtt 3 magyar, akik mind németül dolgoznak majd és persze sok más nemzet is képviseltette magát.

A nap igazából sok-sok tájékoztatóból állt, ahol elmondták, hogy bár sokan akarnak majd információt tőlünk az új termékekről, hiába fogják kérdezni, mert úgyse fogunk semmit előbb megtudni. Szóval ne kérdezzetek arról, mikor tudtok új dolgokat venni, mert nem fogom tudni (meg ha tudnám se mondhatnám el).

A tájékoztatók közt volt egy-egy kisebb szünetünk is, amikor kávézhattunk, sütizhettünk, és első nap még ebédet is kaptunk.

Kiderült, hogy van egy csomó jó program a cégen belül: belső fitness, céges számlára adókedvezényes bringa (bár még meggondolom, hogy fel akarok e hajtani a dombra...), ugyanígy havi bérlet, dietetikus, személyi edző, engedmény a termékekből (igen, barátoknak is) és még sok jó menő dolog.

Nagy hangsúlyt fektetenek arra, hogy minél kevésbé szennyezzék a környezetet, ezért kialakítottak egy belső Oszkár-t is, a Carpool-t. 

Nagyon sokat hallottunk arról, hogy Think different :)

Megkaptunk mindent ahhoz, hogy képesek legyünk hivatalosan is elkezdeni itt az életet (még egy szabadnapot is).

A nap ma kora délután véget ért, ezután ködszitálástól nem félve elindultam gyalog lefelé a dombról, ideiglenes szállásunk felé, azon gondolkozva, hogy vajon milyen lesz a lakás, amit este nézünk majd meg...

Még első este volt időnk egy kicsit megismerkedni a városssal. A hosteltől mindössze 5 perc sétára van a városközpont. A várost a Lee folyó szeli ketté, több kis híd köti össze az északi és déli oldalt. Mi az északi oldalon lakunk egy kis dombon. A központban, ami hasonlóan Budapesthez karácsonyi díszkivilágításban úszik, hömpölygött a tömeg, de nem volt zavaró, azért meg lehetett mozdulni. A város főutcája a St. Patrick Street, ami egy széles sétálóutca, sok-sok bolttal. A közelben több bevásárolóközpont is található. Többségében otthon is ismert üzleteket látni, pl. H&M, Tommy Hilfiger, GAP, stb, de van pár helyi, számunkra ismeretlen bolt is. DM és Rossmann helyett itt Boots van, ami egy hasonló drogéria, mint az említett kettő, ugyanúgy vannak saját márkás termékeik, és minden amire csak szüksége lehet az embernek. Itt találtunk pl. UK-EU konnektor átalakítót is. Mert itt ilyen a konnektor:

A központ több utcájában is van kiépített Wifi hálózat, ahol a Bit Buzz jóvoltából 20 percig ingyenesen lehet netezni, de több boltból is el lehet csípni ingyenes wifi hotspotot. 

Mi elsőként egy Tesco-t kerestünk, mert egy helyi sim kártyát szerettünk volna venni, és a Tesco Mobile elég kedvező díjcsomagokat kínál. Egy kis bolyongás után is meg is találtuk a  Paul Street Shopping Centre-ben, eldugva. A kínálat hasonló mint az otthoni, attól eltekintve, hogy itt a helyi ír termékeket látni mindenhol. Rengeteg féle sajt, tejtermék, és egyéb ír finomság található a polcokon. Még nem volt lehetőségünk sok mindent megkóstolni, de amit próbáltunk az finom volt. A sajtok terén itt a Cheddar a megszokott, ami többféle erősségű változatban is kapható. Ha valaki contintentális sajtokra vágyik lehet kapni a megszokott Edami és Gouda típusokat is. Lehet kapni zacskós sült csirkét is 5€-ért, ami két embernek egy olcsó és finom ebéd.

Néhány nappal készült kép a városból:

A helyi galamb, a sirály.