Már egy ideje tervezem, hogy leírom az írek kedvességével kapcsolatos tapasztalataimat, de hát a lustaság nagy úr. Hol is kezdjem:
Mikor megérkezdtünk Corkba másnap úgy gondoltuk betájoljuk magunkat. Álltunk és próbáltuk kitalálni hol is vagyunk amikor odalépett egy bácsi hozzánk és máris segített eligazodni. Kérdezte, hogy átutazóban e, vagy végleg. Mikor megtudta hol is fogok dolgozni, meg is mutatta merre kell majd menjek.
Hasonló eset történt, amikor is a GPS a telefonomon feladta a szolgálatot és az adott utcát eggyel arébb akarta tenni. Akkor egy kedves néni segített megtalálni a célomat.
De vannak azért más példák is. Van egy kedvenc kávézóm, a város egyik legjobb Latte-ját készítik ott, Bookshelf a neve. Egy vasárnap délután zárás előtt tévedtünk be. Míg az elviteles Lattemra vártunk a pultos lány felajánlotta, hogy szívesen nekünk adja a még megmaradt két erdei gyümölcsös scone-t (tipikus reggeli sütemény). Mondhatnánk, hogy persze nekünk adta, mert zárt, de otthon nem egyszer vettem záráskor kávét, de sosem ajánlották fel, hogy vigyem el a megmaradt sütiket.
A.-nak a munkatársaival volt kellemes tapaszatlata: egyszer eléggé sok csomaggal sétált munkahelye felé, elég rövid idő alatt ketten is felajánlották, hogy elviszik. Másodjára már igénybe is vette a szolgáltatást.
Velem a buszon történt meg nem egyszer, hogy amikor állva maradtam, akkor többen is felajánlották a mellettük lévő helyeket. Sőt, egyszer egy néni elő is készítette számomra a lehajtható ülést.
Amikor ezt a bejegyzést írtam költözés előtt álltunk Corkon belül. A gyülekezetben, ahova járunk egyik vasárnap meg is említettük ezt. Meglepetésünkre a költözés hetén egy email fogadott a lelkésztől, hogy ha szükségünk lenne, akkor segítenek a költözésben. És segítettek.
Bár meg van a sablonos Hi, how are you? kérdés, de ettől eltekintve érdeklődőek az írek, és nagyon kedvesek.
