A Magyarország és Írország között lévő tetemes távolság miatt természetesen repülővel jöttünk a szigetre. Az Aer Lingus a hét több napján indít járatokat Budapestről Dublinba. Ezenkívül a Ryanair is rendszeresen repül a két város között. Mindkettő fapados légitárság, azonban az Aer Lingus-nál rendes méretű kézipoggyász vihető fel a gépre. Egyéb különbséget nem tapasztaltam más fapados társaságok, a WizzAir-hez vagy a Ryanair-hez képest. 

A mi gépünk déli 12-kor indult volna, csak a pocsék budapesti időjárás miatt jégteleníteni kellett a gépet, így kb. fél órás késéssel indultunk, amit nem is tudtunk behozni. Szerencsére a vonatunk csak délután 4-kor indult a Heuston vaústállomásról (amit egyébként teljesen ugyanúgy kell mondani mint az amerikai Houston-t.) Ide az egyszerűség kedvéért taxival mentünk (Á munkahelya visszatérítí az átköltözéssel járó költségeket, persze csak utólag..). Sofőrünk Thomas volt, aki egyébként Liverpool szurkoló. Nem volt elragadtatva kedvenc csapata idénybeli produkciójától. Hiába, Suarez nélkül nem ugyanaz a csapat mint a tavaly kis híján bajnoki címet nyerő együttes. Kicsit beszélgettünk az ír fociról, kiderült, hogy nem olyan rossz a helyi foci sem és a Cork City tavaly második lett az ír bajnokságban. Körülbelül 25 perc alatt értünk az állomásra. Negyven euróval gazdagabbá tettük Thomast és miután 11 óra óta nem ettünk semmit, valami táplálék után néztünk.

Az állomáson egy ír gyorsétterem, a Supermac's nyújtotta a legkényelmesebb (és lévén a vonatunk 15 perc múlva indult) a leggyorsabb megoldást. Egy Chicken Wrap alapján nem mondanék véleményt róla, gyors éhségoltásra megfelelő volt. Így nézett ki:

Ekkor Á észrevette a korábbi munkahelyének egyik dublini IT-s kollégáját, aki jóízűen falatozott. Kicsi a világ. Kedélyesen üdvözölték egymást, váltottak pár szót, majd szaladtunk a vonatunkhoz. 

A vonatjegyünket előre megvettük az interneten, ezt egy Magyarországon hasonló automatán keresztül tudtuk kinyomtatni, minden probléma nélkül. A vonatot egy beléptetőkapun keresztül lehetett megközelíteni, bliccelésre esély sincs. (Nem mintha akartunk volna...). Izgalmas dolog egy 3 kerekű bőröndöt tolni, ami folyton meg akar akadni a kikövezett járdán, de nem kívánom senkinek az élményt. Végül némi bosszankodás után elértük a C kocsit, ahol a legfoglalt helyünk várt ránk, az ülések melletti kijelzőn szerepelt a nevünk is. (Nem volt elírva.)

A vonatút alatt semmi izgalmas nem történt, a Wifi kissé hektikusan, de működött. Ja, egyébként Írországban minden két nyelven van kiírva, a furcsa, megfejthetetlen írül és a megszokott angolul. A vonaton is mindent bemondanak ír nyelven is. Ez persze csak annak jó, aki érti, gondolom. 

 Ilyen volt az ég, amikor utaztunk:

A vonatunk percre pontosan érkezett meg Cork-ba (Ami írül egyébként Corcaigh). A kijárat előtt is egy kapu várt minket, szerencsére a jegyünket nem dobtuk el, így simán kijutottunk. (Mondom, nem lehet bliccelni)

Itt ismét taxiba ültünk, és James körülbelül 10 perc alatt elvitt minket az ideiglenes szállásunkhoz.